COVER2.jpg

Processed with VSCOcam with 3 preset Ismét eltelt egy év, és a héten a blogom második születésnapját ünnepelhettem. Pedig még mindig olyan érzés, mintha csak tegnap kezdtem volna el az egészet. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor egy februári délutánon egy teljesen hirtelen intuíciótól vezérelve átneveztem a régi blogomat Chloe From The Woods-ra, és kitettem az első bejegyzést. Emlékszem, egész testemben remegtem az izgalomtól, hogy majd az a négy ember, aki követ, mit fog szólni hozzá. Tisztán emlékszem, hogy örömömben körtáncot jártam az étkezőasztal körül, amikor megkaptam az első pozitív visszajelzéseket. Aztán szépen lassan kezdtem elhinni, hogy tényleg szeretitek. És egyre többen szerettétek. Most pedig már elképesztő, hogy mennyien olvassátok nap mint nap az én kis szerelemgyermekemet. Még mindig félelmetes érzés, amikor megismertek az utcán. Olyankor általában egy hatéves kislánnyá változok, akit éppen megdicsért az apukája: irulok-pirulok, zavaromban toporgok, és vigyorgok, mint a tejbetök. Arra gondolok, hogy mivel érdemelhettem ezt ki. Amit érzek, az a hála ezer árnyalata, és nem telhet úgy el nap, hogy ne köszönném meg ezt Nektek és a csillagoknak.

Tudjátok, nekem soha nem volt még semmihez kitartásom úgy igazán. Az egész életem arról szólt, hogy nevetséges hirtelenséggel ugrottam bele a dolgokba, és annál rövidebb időn belül fel is adtam őket. A blogom az első olyan dolog az életemben, amelyet állhatatos kitartással, és soha nem múló szenvedéllyel tudok csinálni. Szinte már-már tapintható körülöttem az az energiamező, amely képessé tesz arra, hogy soha ne adjam fel ezt az egészet. Keresem azt a szót, amely leírja ezt az egészen különleges állapotot: több a szenvedélynél, hiszen annyira ég bennem, hogy néha már-már úgy érzem, hogy felszakítja az egész testem. Több a szerelemnél,  mert a szerelemért soha nem adóztam hálával. Túlmutat mindenen ez a soha el nem múló folyamatosan lüktető, hömpölygő energiamező. Akaraterő, állhatatosság, szenvedély és szerelem édes keveréke. Azt hiszem az életben az egyik legcsodálatosabb dolog őszinte szerelemmel csinálni azt, amit csinálsz. És a legszebb az egészben, hogy sose gondoltam volna, hogy ennyire megfog térülni ez a fajta kitartás. Persze most bizonyára a bloggerélettel együtt járó ajándékokra, fényűző eseményekre gondolhattok. Teljesen őszinte leszek. Nem ez az, ami hajt. Hanem az alkotás iránti fáradhatatlan vágy. Szeretnék maradandót alkotni, szeretnék Nektek segíteni a mindennapi inspiráció szerzésben, szeretnék Nektek annyit adni, amennyi csak kifér a virtuális tintámból.

De tudjátok, azért vannak árnyoldalai is. A divatvilágra jellemző folyamatos ármánykodás, amikor a kolleginád egyik nap még a legszikrázóbb mosolyával kényeztet el, majd másnap már virtuális totális háborút indít ellened. Persze szigorúan csak a színfalak mögött. Naná, hogy fájnak ezek. Fájnak a kemény kritikák is, de az elmúlt két év alatt megtanultam ezeket kezelni, és elfogadni. Megerősített, és megtanított arra, hogy csakis a saját szívemre hallgassak, ne hagyjam magam elbizonytalanítani semmilyen külső körülmény ellenére sem. A blogolás megtanított arra, hogyan vezethetem a saját egyszemélyes vállalkozásom, amelyben csakis magamra számíthatok. Egy kristálypalota, amely bármikor szilánkokra törhet. De addig is, azt hiszem körbejárom ezt a palotát, megcsókolom minden négyzetméterét, és hálás szavakat súgok minden egyes kis zugának.

A blogom születésnapja alkalmából úgy gondoltam, meglepem magam egy kis finomsággal az egyik kedvenc helyemen, a Libertében:

Processed with VSCOcam with a6 preset

Processed with VSCOcam with a6 preset

Processed with VSCOcam with a6 preset

Processed with VSCOcam with a6 preset

Processed with VSCOcam with a6 preset

Processed with VSCOcam with a6 preset

Processed with VSCOcam with a6 preset